Az 5.-esek és a 6.-osok nyári napközis táborban vettek részt. A tábor témája A Pál utcai fiúk című regény volt, a gyerekek két csapatot alkotva, a Pál utcai fiúk és a vörösingesek színeiben mérhették össze ügyességüket és kreativitásukat. Csapatuk színeiben készítettek zászlókat, karkötőket, valamint közösen bunkert is építettek. Nagy sikert aratott a zászlóháború játék. A tábor alatt kirándulást szerveztünk Egerbe. A látogatás során megtekintettük az Egri várat, ahol a gyerekek bejárhatták az aknafolyosót, részt vehettek egy fegyverbemutatón, valamint egy múzeumpedagógiai foglalkozáson ,,Az egri vár ágyúi” címmel. A kirándulást egy közös fagyizás zárta. Jó hangulatban telt a hét!