Színházkedvelők klubja

 Kincses sziget

2019. november 30.


Cinderella – Mese az elveszett cipellőről és a megtalált boldogságról

2019. október 20.


A Szépség és a Szörnyeteg – musical

2019.szeptember 17én az előadás előtt a színházkedvelők előkészítő foglalkozáson vettek részt, melynek keretében először az interaktív táblán részleteket néztünk meg a Walt Disney – meséből. Majd beszélgettünk a mese tanulságáról. Önfeláldozás, amelyet Bell vállalt az édesapjáért, a szülő-gyerek szeretetről, a „belső érték fontosabb a külsőnél, hisz Bell Gaston helyett a Szörnyet választotta. 2019. szeptember 17-én 17 órakor indult a pályázat által biztosított különjáratú autóbusz a visontai Művelődési Háztól Budapesti Operettszínházba. Minden klubtag megjelent, az utazás jó hangulatban, rendben zajlott.  A színházlátogatók elfogyaszthatták a pályázat által biztosított croissant és ½ liter ásványvizet.

Fergeteges előadást láttunk, sok kiváló színésszel, gyönyörű jelmezekkel, szép betétdalokkal, tartalmas mondanivalóval. A szünetben megnéztük a Budapesti Operettszínház csodálatosan szép, elegáns épületét.

A színházi előadást 2019. szeptember 18-án dolgoztuk fel, megbeszéltük a színházi élményeket. Kérésre színezőt vittünk a tagoknak, s miközben kiszínezték a különleges mesefigurákról készült rajzokat, szóltak a musical leghíresebb dalai, beszélgettünk.


Mamma Mia!

2019. június 14.


Légy jó mindhalálig

2019. május 31.


Valahol Európában

2019. április 25.


István, a király rockoperea

2019. március 13.


A padlás

2019. február 4.


Macskák 2019. január 30.

 


A Pál utcai fiúk musical

A színházi előadásokkal kapcsolatos tájékozódás után megtörtént az árajánlatok beszerzése, ezután a budapesti Vígszínházban a 2018. június 7-én bemutatásra kerülő A Pál utcai fiúk musicalre esett a választás, 36 db jegyet lefoglaltunk.

A Színházkedvelők Klubja körében meghirdetésre került a darab. Megvásároltuk a pályázati keretből a jegyeket.

2018. június 05-én a színházkedvelők előkészítő foglalkozáson vettek részt, melynek keretében megnéztük a szereposztást, megismerkedtünk a főszereplők szakmai életútjával, virtuális sétát tettünk a Vígszínház épületében. Ekkorra már felelevenítették a történetet, olvasták a regényt, volt, aki különleges olvasónaplót is készített. Dramatikus játékkal jelenítettük meg a főbb történéseket.

2018. június 07-én 17 órakor indult a pályázat által biztosított különjáratú autóbusz a visontai Művelődési Háztól Budapestre a Vígszínházba. Minden klubtag megjelent, az utazás jó hangulatban, rendben zajlott. A színházlátogatók elfogyaszthatták a pályázat által biztosított müzli szeletet és ½ literes ásványvizet.

Magával ragadó, érzelmekben gazdag előadást láttunk, kiváló színházi estében volt részünk.  Kreatívan változtatták a színpadképet, mindenkinek nagyon tetszett a regény feldolgozása, kiváló színészi alakítások, izgalmas, lendületes epizódok, jellemezték az előadást. A zene, a tánc, a ritmus, a mozgás összhangja magával ragadó volt.

A színház épületét megcsodáltuk a szünetben.

A színházi előadást 2018. június 08-án dolgoztuk fel, megbeszéltük a színházi élményeket. Egy értékelő lapot töltöttek ki a színházlátogatók, mely alapján összegeztük a közösség kulturális szokásainak változását, színházlátogatással kapcsolatos élményeket.

Rákérdeztünk arra, hogyan tetszett a műfaj. Leginkább még mindig a vígjáték, a musical műfaja tetszik a színházkedvelőknek, de megjelölésre került a tragédia, a balett is. A színház belső tereinek hangulatával, a színpaddal, a díszletekkel, a színészek előadásával a legtöbben nagyon elégedettek/inkább elégedettek, a nézőtérrel inkább elégedettek voltak a színházlátogatók.  Az előadás nagyon/valamennyire lekötötte a színházlátogatók figyelmét. Az idő múlásáról nagyon/eléggé megfeledkeztek, néhányan jelezték, hogy az idő lassabban ment, mint gondolták. Senkinek nem volt unalmas az előadás. A klubtagok nagyon/meglehetősen szeretik a színházlátogatást, s kedvük van a gyakoribb színházlátogatásra.

Az előzetes elvárások az alábbiak voltak:

  • az előadásnak megfelelővolt a várakozás.

A klubtagoknak teljes mértékben megfelelt, 1 főnek nagyjából felelt meg az előadás az elvártakhoz képest.

Nagyon sikeresnek ítélték, 7-es skálán 6,7 ponttal értékelték, leginkább a zenék, a hangulat, a darab vége, Boka, néhány főnek Nemecsek, Áts Feri alakítása tetszett. Leginkább Nemecsek és Boka alakításával  tudtak azonosulni az előadás közben.

Reméljük, mindenki kedvet kapott a gyakoribb színházlátogatáshoz, tehát a program elérte célját, sikeres, szórakoztató, tanulságos,  kikapcsolódást szolgáló élmény volt.

 


Az Operaház Fantomja musical

A színházi előadásokkal kapcsolatos tájékozódás után megtörtént az árajánlatok beszerzése, ezután a budapesti Madách Színházban a 2018. május 31-én bemutatásra kerülő Az Operaház Fantomja c. musical-opera c. előadásra esett a választás, 36 db jegyet lefoglaltunk.

A Színházkedvelők Klubja körében meghirdetésre került a darab. Megvásároltuk a pályázati keretből a jegyeket.

2018. május 29-én a színházkedvelők előkészítő foglalkozáson vettek részt, melynek keretében megnéztük a szereposztást, megismerkedtünk a főszereplők szakmai életútjával. Megismertük a történetet.

2018. május 31-én 17 órakor indult a pályázat által biztosított különjáratú autóbusz a visontai Művelődési Háztól Budapestre a Madách Színházba. Minden klubtag megjelent, az utazás jó hangulatban, rendben zajlott. A színházlátogatók elfogyaszthatták a   pályázat által biztosított müzli szeletet és ½ literes ásványvizet.

Magával ragadó, érzelmekben gazdag előadást láttunk, kiváló színházi estében volt részünk.  Változatos színpadkép, díszlet és jelmez, kiváló színészi alakítások, izgalmas, lendületes  epizódok, zenei élmény, jellemezték az előadást.

A színház épületét újra megcsodáltuk a szünetben.

A színházi előadást 2018. június 04-én dolgoztuk fel, megbeszéltük a színházi élményeket. Egy értékelő lapot töltöttek ki a színházlátogatók, mely alapján összegeztük a közösség kulturális szokásainak változását, színházlátogatással kapcsolatos élményeket.

Rákérdeztünk arra, hogyan tetszett a műfaj. Leginkább még mindig a vígjáték, a musical műfaja tetszik a színházkedvelőknek, de megjelölésre került a tragédia az opera, balett, operett is. A színház belső tereinek hangulatával, a színpaddal, a díszletekkel, a színészek előadásával a legtöbben nagyon elégedettek/inkább elégedettek, a nézőtérrel nagyon elégedettek/inkább elégedettek voltak, két semleges megjelölés is született.  Az előadás teljes mértékben/meglehetősen/eléggé lekötötte a színházlátogatók figyelmét. Az idő múlásáról nagyon/meglehetősen/eléggé megfeledkeztek, néhányan jelezték, hogy az idő lassabban ment, mint gondolták. Senkinek nem volt unalmas az előadás. A klubtagok nagyon/meglehetősen/eléggé szeretik a színházlátogatást, s kedvük van a gyakoribb színházlátogatásra.

Az előzetes elvárások az alábbiak voltak:

  • díszlet, jelmezek, zenei betétek
  • izgalmas lesz, jó lesz, poénok
  • színpadtechnika, kreatív jelmezek.

A klubtagoknak teljes mértékben megfelelt, 1 főnek nagyjából felelt meg az előadás az elvártakhoz képest.

Nagyon sikeresnek ítélték, 7-es skálán 6,5 ponttal értékelték,  leginkább a színpadtechnika, az énekhangok, dalok, a díszletek, a helyszínek, a Fantom /Sasvári Sándor/ Christine / Fonyó Barbara / alakítása  tetszett. Leginkább Christine alakításával  tudtak azonosulni az előadás közben.

Reméljük, mindenki kedvet kapott a gyakoribb színházlátogatáshoz, tehát a program elérte célját, sikeres, szórakoztató, kikapcsolódást szolgáló élmény volt.

 


Lúdas Matyi 2018. 04. 14.

A színházi előadásokkal kapcsolatos tájékozódás után megtörtént az árajánlatok beszerzése, ezután a budapesti Madách Színházban a 2018. április 14-én bemutatásra kerülő Lúdas Matyi c. előadásra esett a választás, 36 db jegyet lefoglaltunk.
A Színházkedvelők Klubja körében meghirdetésre került a darab. Megvásároltuk a pályázati keretből a jegyeket.

2018. április 13-án a színházkedvelők előkészítő foglalkozáson vettek részt, melynek keretében megnéztük a szereposztást, felelevenítettük a mesét, Fazekas Mihály átdolgozását, szövegértő feladatlap segítségével olvastunk a Madách Színház előadásáról. Ezután a pályázat által biztosított fánkot és üdítő italt fogyasztottak a klubtagok. 2018. április 14-én 8 óra 30 perckor indult a pályázat által biztosított különjáratú autóbusz a visontai Művelődési Háztól Budapestre a Madách Színházba. 36 klubtag jelent meg, az utazás jó hangulatban, rendben zajlott. Útközben a pályázati keretből tejszeletet és üdítő italt kaptak a színházkedvelők.
Vicces, humoros, játékos színházi délelőttben volt részünk.  Nagyon élvezetes előadást tartottak a színészek, Lúdas Matyi szerepében Puskás Péter játszott, Galibát pedig Sánta László alakította.

A szünetben nagy élvezettel fogyasztották a vásárolt színházi perecet a színházlátogatók.

A színházi előadást 2018. április 17-én dolgoztuk fel, megbeszéltük a színházi élményeket. Egy értékelő lapot töltöttek ki a színházlátogatók, mely alapján összegeztük a közösség kulturális szokásait, színházlátogatással kapcsolatos élményeit.
Rákérdeztünk arra, ezek után mely műfajokat néznek szívesen. A legtöbben a vígjátékot, mesejátékot, musicalt választották, de megjelölésre került a balett és az opera is. A színészek előadásával, a nézőtérrel, a színház belső tereinek hangulatával, a színpaddal, a díszletekkel, a legtöbben nagyon elégedettek/inkább elégedettek voltak.  Az előadás teljes mértékben/meglehetősen lekötötte a színházlátogatók figyelmét. Az idő múlásáról többnyire megfeledkeztek, 4 fő jelezte, hogy az idő lassabban ment, mint gondolta. Legtöbbjüknek nem volt unalmas az előadás. A klubtagok továbbra is nagyon/meglehetősen/eléggé szeretik a színházlátogatást.
71 % nagyon sikeresnek ítélte a színházlátogatást ( 7 / 7 pont ). 12 % sikeresnek vélte ( 6 /7 pont), 17 % inkább sikeresnek találta ( 5/ 7 pont ) az előadást.

Reméljük, mindenki kedvet kapott a gyakoribb színházlátogatásra, tehát a program elérte célját,  szórakoztató, kikapcsolódásra alkalmas élmény volt.


József és a színes, szélesvásznú álomkabát  musical 2018. 03. 21

A színházi előadásokkal kapcsolatos tájékozódás után megtörtént az árajánlatok beszerzése, ezután a budapesti Madách Színházban a 2018. március 21-én bemutatásra kerülő József  és a színes szélesvásznú álomkabát c. musicalre esett a választás, 36 db jegyet lefoglaltunk.

A Színházkedvelők Klubja körében meghirdetésre került a darab. Megvásároltuk a pályázati keretből a jegyeket.

2018. március 20-án a színházkedvelők előkészítő foglalkozáson vettek részt, melynek keretében megnéztük a szereposztást, megismerkedtünk a főszereplők szakmai életútjával. Megismertük a bibliai történetet. A foglalkozás előtt szendvicset készítettünk a klubtagoknak, a pályázat által biztosított szendvicseket a foglalkozás végén elfogyasztották.

2018. március 21-én 17 órakor indult a pályázat által biztosított különjáratú autóbusz a visontai Művelődési Háztól Budapestre a Madách Színházba. Minden klubtag megjelent, az utazás jó hangulatban, rendben zajlott.  A színházlátogatók elfogyaszthatták a   pályázat által biztosított müzli szeletet és ½ literes ásványvizet.

Érdekes, vicces, magával ragadó előadást láttunk, kellemes színházi estében volt részünk.  Színes, változatos díszlet és jelmez, kiváló színészi alakítások, izgalmas táncos, vicces  epizódok, zenei élmény, jellemezték az előadást.

A színház épületét újra megcsodáltuk a szünetben.

A színházi előadást 2018. március 22-én dolgoztuk fel, megbeszéltük a színházi élményeket. Egy értékelő lapot töltöttek ki a színházlátogatók, mely alapján összegeztük a közösség kulturális szokásainak változását, színházlátogatással kapcsolatos élményeket.

Rákérdeztünk arra, hogyan tetszett a műfaj. Leginkább még mindig a vígjáték, a musical műfaja tetszik a színházkedvelőknek, de megjelölésre került a tragédia és az opera is. A színház belső tereinek hangulatával, a színpaddal, a díszletekkel, a színészek előadásával a legtöbben nagyon elégedettek, a nézőtérrel nagyon elégedettek/inkább elégedettek voltak.  Az előadás teljes mértékben/meglehetősen/eléggé lekötötte a színházlátogatók figyelmét. Az idő múlásáról többnyire/meglehetősen/eléggé megfeledkeztek, néhányan jelezték, hogy az idő lassabban ment, mint gondolták. Senkinek nem volt unalmas az előadás. A klubtagok nagyon/meglehetősen szeretik a színházlátogatást.

Az előzetes elvárások az alábbiak voltak:

  • látványos, énekes, táncos mű
  • színes, izgalmas lesz
  • több párbeszéd, kevesebb ének jellemzi.

A klubtagoknak teljes mértékben megfelelt, 2 főnek nagyjából/hellyel-közzel felelt meg az előadás az elvártakhoz képest.

Nagyon sikeresnek ítélték, leginkább a tánc, a poénok, a díszletek, a színes-vidám-mozgalmas képek, a fáraó /Vastag Csaba/ alakítása  tetszett. A főszereplőkkel tudtak azonosulni az előadás közben.

Reméljük, mindenki kedvet kapott a gyakoribb színházlátogatáshoz, tehát a program elérte célját, sikeres, szórakoztató, kikapcsolódást szolgáló élmény volt.

 


Én, József Attila musical 2018. 02. 07.

A színházi előadásokkal kapcsolatos tájékozódás után megtörtént az árajánlatok beszerzése, ezután a budapesti Madách Színházban a 2018. február 7-én bemutatásra kerülő Én, József Attila c. musicalre esett a választás, 36 db jegyet lefoglaltunk.

A Színházkedvelők Klubja körében meghirdetésre került a darab. Megvásároltuk a pályázati keretből a jegyeket.

2018. február 7-én a színházkedvelők előkészítő foglalkozáson vettek részt, melynek keretében megnéztük a szereposztást, megismertük József Attila életét, szerelmeit, a Színházkedvelők Klubjának tagjai power pointos előadást tartottak a költő életéről, szerelmeiről, választottak a kötetből szerelmes verseket, felolvasták a közösségnek, elemeztük azokat. Meghallgattunk néhány megzenésített József Attila-verset. Belelapoztunk a rendelkezésünkre álló faximile kiadásokba. Virtuális barangolást tettünk a balatonszárszói interaktív József Attila Múzeumban. Majd néhány idézetet választottunk, amelyek felkerültek a táblára, s ezeket értelmeztük.

2018. február 7-én 17 órakor indult a pályázat által biztosított különjáratú autóbusz a visontai Művelődési Háztól Budapestre a Madách Színházba. Minden klubtag megjelent, az utazás jó hangulatban, rendben zajlott.

Meghitt, tartalmas színházi estében volt részünk.  Korhű díszlet és jelmez, kiváló színészi alakítások /József Attila szerepében Posta Viktor/, magával ragadó zenei élmény, megzenésített versek jellemezték az előadást.

A színház épületét megcsodáltuk a szünetben, az erkélyről megtekintettük a zenekari árkot.

A színházi előadást 2018. február 13-án dolgoztuk fel, megbeszéltük a színházi élményeket. Egy értékelő lapot töltöttek ki a színházlátogatók , mely alapján összegeztük a közösség kulturális szokásait, színházlátogatással kapcsolatos élményeit.

Rákérdeztünk arra, mely műfajokat néznek szívesen. A legtöbben a musicalt, vígjátékot választották, de megjelölésre került a tragédia, a balett és az opera is. A színház belső tereinek hangulatával, a színpaddal, a díszletekkel, a színészek előadásával a legtöbben nagyon elégedettek, a nézőtérrel nagyon elégedettek/inkább elégedettek voltak.  Az előadás teljes mértékben/meglehetősen lekötötte a színházlátogatók figyelmét. Az idő múlásáról többnyire megfeledkeztek, 2 fő jelezte, hogy az idő lassabban ment, mint gondolta. Senkinek nem volt unalmas az előadás. A klubtagok nagyon/meglehetősen szeretik a színházlátogatást.

Az előzetes elvárások az alábbiak voltak:

  • díszlettel, verssel, szereposztással, főszereplővel
  • érzelmek kifejezésével kapcsolatosak
  • élvezetes, izgalmas legyen

A klubtagoknak teljes mértékben megfelelt, 2 főnek nagyjából felelt meg az előadás az elvártakhoz képest.

Nagyon sikeresnek ítélték, leginkább a színészek játéka /József Attila, Vágó Márta alakítása/, a díszlet, a zene, az ének, a koreográfia és a megzenésített versek tetszettek. A főszereplőkkel tudtak azonosulni az előadás közben.

Mindenki kedvet kapott a gyakoribb színházlátogatásra, tehát a program elérte célját, sikeres, szórakoztató, igazi intellektuális élmény volt.


Anna Karenina 2018. 01. 31.

A színházi előadásokkal kapcsolatos tájékozódás után megtörtént az árajánlatok beszerzése, ezután a budapesti Madách Színházban a 2018. január 31-én bemutatásra kerülő Anna Karenin c. musical-operára esett a választás, 36 db jegyet lefoglaltunk.
A Színházkedvelők Klubja körében meghirdetésre került a darab. Megvásároltuk a pályázati keretből a jegyeket.
2018. január 23-án 15.30-tól a színházkedvelők előkészítő foglalkozáson vettek részt, melynek keretében interaktív tábla segítségével virtuális sétát tettünk a Madách Színházban, megtekintettük a színművészek palettáját, megnéztük a szereposztást, belenéztünk az Anna Karenina c. film első perceibe. A regény történetét nem ismerő klubtagok jósolhattak: Miről szólhat a történet?
A történetet megismertettük, Tolsztoj regényéből olvastunk fel részleteket, a film néhány eseményét is bemutattuk, természetesen a történés végét „nyitva hagytuk”. Sikerült az érdeklődést felkelteni. Többen is megjegyezték: Akkor ez nem lesz happy and!?
Majd néhány idézetet választottunk a regényből, a filmből, a musical szövegéből, amelyek felkerültek a táblára, s ezeket értelmeztük.
2018. január 31-én 17 órakor indult a pályázat által biztosított különjáratú autóbusz a visontai Művelődési Háztól Budapestre a Madách Színházba. Minden klubtag megjelent, az utazás jó hangulatban, rendben zajlott.
Kellemes, szép színházi estében volt részünk.  Látványos díszlet, korhű jelmez, kiváló színészi alakítások /Anna Karenina szerepében Polyák Lilla/, lebilincselő zenei élmény jellemezte az előadást.
A színház épületét is megtekintettük a szünetben, amelyre rácsodálkoztak a színházlátogatók.

A színházi előadást 2018. február 6-án dolgoztuk fel, megbeszéltük a színházi élményeket. Az Élet kincs! címmel egy értékelő lapot készítettünk, mely alapján összegeztük a közösség kulturális szokásait, színházlátogatással kapcsolatos élményeit.
A legtöbben azt jelezték, hogy a kulturális programok közül a színházlátogatást részesítik előnyben, a kulturális tevékenységek közül néhányan jelezték, hogy hangszeren játszanak, 1 fő népi táncol. Színházba évente, ketten havonta járnak, egy klubtag azt jelezte, hogy most vett részt másodszor életében színházlátogatáson. Többnyire iskolai közösséggel mennek színházba, először a legtöbben alsó tagozatos korukban láttak színházi darabot, pozitív emlékeik vannak erről. Arra is rákérdeztünk, mely műfajokat néznek szívesen. A legtöbben a musicalt, vígjátékot választották, de megjelölésre került a tragédia, a balett és az opera is. A színház belső tereinek hangulatával, a színpaddal, a díszletekkel, a színészek előadásával mindenki nagyon elégedett volt, a nézőtérrel nagyon elégedettek/inkább elégedettek voltak, egy fő a „semleges” jelzőt használta.  Az előadás teljes mértékben lekötötte a színházlátogatók figyelmét. Az idő múlásáról többnyire megfeledkeztek, 1 fő jelezte, hogy „valamennyire” feledkezett meg erről. Senkinek nem volt unalmas az előadás, 1 fő kivételével /aki eléggé szereti/  nagyon szeretik a színházlátogatási alkalmakat.

Az előzetes elvárások az alábbiak voltak:

  • jelmezzel, díszlettel, zenével, színészekkel, történettel kapcsolatosak
  • szórakoztató, szép legyen.

A klubtagoknak teljes mértékben megfelelt, 1 főnek nagyjából felelt meg az előadás, nagyon sikeresnek ítélték, leginkább a színészek játéka /Anna Karenina alakítása/, a díszlet, a jelmez és a zene tetszett. Anna Kareninával tudtak azonosulni az előadás közben.
Mindenki kedvet kapott a gyakoribb színházlátogatásra, tehát a program elérte célját, sikeres, szórakoztató, igazi intellektuális élmény volt.

Bodybuilding Community Sends Prayers To Flex Wheeler what is testosterone enanthate a low-carb meal plan for bodybuilding