Június 24-től 28-ig szerveztük meg a 4-5.-eseknek a  napközis tábort. A sportfoglalkozások kerültek a középpontba. Kirándultak Egerbe, ahol az 5.-esek fogdából próbáltak kiszabadulni, a 4.-esek a piramisok titkát fejtették meg, utána gyorsétteremben ebédeltek. A Sportcsarnokban sor- és váltóversenyen, tűzharcban versengtek, a sportpályán 9 kihívást kellett teljesíteniük. Boxfoglalkozáson vettek részt Gyöngyösön, túráztak a tóhoz, vízicsatával hűtötték magukat. A pókszövés új kedvence lett a gyerekeknek, mini csocsót is készítettek cipősdobozból. A hét során „érmeket” gyűjtöttek az elvégzett napi feladatokért, amit pénteken beváltottak kincsekre. Bízunk benne, hogy a programokkal maradandó élményt adtunk a diákoknak.

Köszönjük az Önkormányzat és a Kisherceg Alapítvány anyagi  támogatását, melyet az útiköltségre és a kreatív tevékenységek anyagköltségeire fordítottunk!